Author Archive: admin

Evlia Cselebi és az oszmán-kori Pécs

Evlia Cselebi és az oszmán-kori Pécs

A török világutazó Baranya-megyében Derviş Mehmed Zillî (1611 – 1684), a török világutazó, udvari szpáhi – majd „nyugdíjba vonulása után” szúfi „élménybegyűjtő” – korának igen különleges személyisége volt. Már fiatalon is fejből idézte a Koránt, majd kijárhatta az Oszmán – Birodalom legjobb iskoláit, ahol az iszlám tudós papok (ulemák) között tanítványból […]

 
15 év Erdély és Székelyföld képei

15 év Erdély és Székelyföld képei

Az országnyi méretű Erdély fogalma legalább három különböző értelmezésben szerepelt – szerepel a magyar közgondolkodásban. 1./ a Királyhágón túli, az államalapítás óta létező megyék területe adta „földrajzi Erdély”; 2./ Az Erdélyi Fejedelemség korszakában a magyar közigazgatás alatt álló területek (Ez több, nagyobb, mint a „földrajzi Erdély”); 3./ a Trianon következtében elcsatolt óriási, 103.093 km2 terület, 4.100 településsel, 5.257.000 lakossal. Írásunk ezt a legnagyobb, csak a XX. század óta létező Erdélyországot mutatja be – messze-messze a teljesség igénye nélkül.

 
Lesina – a Serenissima adriai támaszpontja

Lesina – a Serenissima adriai támaszpontja

A néhai Velencei Köztársaság (Serenissima Repùplica Vėneta /697-1797/) tengeri birtokai (Domini de Mar – a korabeli velencei szóhasználatban) az Adria keleti partjaitól – a Jón- és Égei-tengereken át – egészen Ciprus szigetéig terjedtek. Szent Márk evangélista szárnyas oroszlánjai tengerparti városok sokasága és szigetek százai felett őrizték a Serenissima flottáinak gazdagságot hozó útvonalait és vizeit. A mai Horvátország tengerpartja és szigetvilága anno Dalmatia Veneta (magyarul Velencei Dalmácia) kormányzóságához tartoztak. Szépséges, nehezen járható, hatalmas terület ma is. Szinte végtelennek tűnt 5 évszázaddal ezelőtt. Az Armada (Velencei Flotta) kormányzósága (Provveditore dell’Armata) stratégiai döntése és Lesina (a mai Hvar) városának 1278. évi velencei védelmet kérő nyilatkozata közösen indították el az adriai város (és azonos nevű sziget) rendkívüli fejlődését. Lesina / Hvar az Adria velencei flottaközpontjává és legfontosabb erődjévé emelkedett.

 
Kumisz – eleink itala

Kumisz – eleink itala

Sztyeppén élő őseink mindennapi életében, kultúrájában a ló játszotta a legmeghatározóbb szerepet. „Lovaikon szoktak járni, gondolkodni, álldogálni és beszélgetni” foglalta össze szemléletesen Regino apát a magyarok életmódját, több mint 1100 éve, Kr. u. 908-ban. Hátasaink szolgáltatták a kumiszt is, a sztyeppei nagyállattartó népek néhai (s néhol ma is) legfontosabb italát. Ha az elmúlt évezred elmúlásával dacolva… kumiszkóstolót akarunk tartani… Közép- és Belső-Ázsiába vezet az „ínyenctúra”.

 
A buharai hölgybazárban

A buharai hölgybazárban

A dualizmus kori magyar keletkutatók közül többen is beszámoltak a közép-ázsiai bazárok világáról. Vámbéry Ármin (1832 – 1913) élvezetes leírásokat készített a megannyi nyelvű bazárok forgatagáról, Almásy György (1867 – 1933) pedig 38 oldalnyi (!) külön fejezetet szentelt „A közép-ázsia bazárok” címmel a témának Vándorutam Ázsia szívébe c. 1903-ban kiadott […]

 
Timúr Lenk lovasíjászai

Timúr Lenk lovasíjászai

Emír Timúr (1336-1405) „Az Idők Császára” a világtörténelem egyik legellentmondásosabb személyisége. A nyugati- (és keleti) szakirodalom az 1990-es évekig (az ismeretek hiánya miatt is) rettenetes barbárként jellemezte. Még legelterjedtebb elnevezése is kortársai által ráragasztott gúnynév volt (Timúr Lenk jelentése: Sánta Acél). A róla alkotott kép mára jelentősen megváltozott: Minden idők egyik legnagyobb logisztikai szakemberét, szervezési stratégáját és katonai zsenijét látják benne. Szülőföldjén, Közép-Ázsiában „szentként” tisztelik. Timúr egész életét lóháton töltötte, lavinaként növekedő lovas seregei Delhitől – Moszkváig uralták Eurázsiát. Csagatáj lovasíjászai egy ekkor már több mint 2.000 éve létező lovas kultúra történetének utolsó „világraszóló fejezetét írták”.

 
Pinus canariensis – a kanári fenyő

Pinus canariensis – a kanári fenyő

A Kanári-szigetek Nyugati – vagy Külső tagjai közismerten sokkal zöldebbek, mint az Afrika partjaihoz közelebb eső Keleti, napsütötte szigetek (pl. Fuerteventura vagy Lanzarote). Az UNESCO világörökségi védelem alatt álló Garajonay Nemzeti Park babérlombú erdejéről (La Gomera-szigete) számos publikáció és film is elérhető, s bizonyára sokan hallottak már Tenerife vagy La […]

 
Teleki Expedíció emlékutazás 2.

Teleki Expedíció emlékutazás 2.

Jég az Egyenlítőn! Ha Kenya műhold térképére nézünk, az ország közepén, pontosan az Egyenlítőn különös fehér folt hívja magára a figyelmet. Jég az Egyenlítőn! Annyira hihetetlenül hangzik, hogy a XIX. század közepén a Kenya-hegy és a Kilimandzsáró hófedte csúcsait elsőként megpillantó német misszionáriusok beszámolóit e jelenségről kételkedve fogadták Európában. Egészen […]

 
Teleki Expedíció emlékutazás

Teleki Expedíció emlékutazás

Kenya tájai és vadvilága szafari A kéthetes kenyai utazás során az Egyenlítőn fekvő, hazánknál több mint hatszor nagyobb, 52 milliós lélekszámú kelet-afrikai ország legfőbb látványosságait keressük fel, és több olyan “ikonikus” helyszínt is meglátogatunk, amelyet 132 esztendővel ezelőtt világhírű felfedezőnk, Teleki Samu gróf is felkeresett két éven át tartó utazása […]

 
CHELE LA

CHELE LA

Druk Yul (A Sárkány Király országa) – magyarul a Bhutáni Királyság egyik legmagasabb hágója. 3.810 és 3.988 m magasság között mindenféle adatokat használnak rá a térképek. Mágikus hely: néhány éve vékonyka, de elég jól járható aszfalt út (!) vezet fel rá. Mágikus hely: Egyszerre látható innen Bhután legszentebb hegye, a Jomolhari (7.326 m); a Gankar Puensum (7.570 m) Földünk legmagasabb, meg nem mászott hegyóriása és a Kancsendzönga (8.586 m).