Nagyfiúk földjén
Ha Alaszka – akkor barnamedvék…
Nagyon kevés határozottabb képzettársítás létezik a vadon iránt érdeklődő magyar- és nemzetközi publikum köreiben, mint az óriási méretű tagállam (USA) és hasonszőrű, barnabundájú lényei között. Képzettársítás nem lehet jogosabb – hiszen Földünkön sehol másutt nincs annyi- és annyiféle medve, mint Alaszkában. Itt él Észak-Amerika állományának 70%-a, s az amerikai medvék 98%-a. Írásunk négy különböző helyszínen ered a tajga- és tundra övezet „nagyfiúinak” nyomába – magyarázatokat keresve, hogyan lehetséges, hogy a gyorsuló, egyetemes kihalás évtizedeiben is 30.000 (!) egyedről, sőt esetenként még ennél is nagyobb számokról szólnak a cenzusok és éves állományfelmérések.
A Kenai-félsziget elmosódott baribáljai
Alaszka déli partvidékének legjobban feltárt vidéke az Alaszkai-öbölbe csaknem 200 km hosszan benyúló Kenai-félsziget. Széchenyi Zsigmond „Alaszkában vadásztam” c. művének köszönhetően már az 1930-as évek második felében megismerkedhettek a magyar olvasók a dunántúlnyi méretű félszigettel, hiszen a nagyszerű tollú vadász-útleiró itt tartózkodott a legtöbbet, 1935 nyarán-őszén. (Itt lőtte Dall juhait, s jávor lapátosait, itt átélt kalandjai teszik ki könyvének legjelentősebb részét.) Megközelíthetősége, alaszkai mércék szerint előrehaladott beépítettsége[1] és nyári turistainváziója miatt, mára az Alaszka játszótere (Alaska’s Playground) nevet viseli, mert az ide érkezők majd mindegyike horgászbottal, vadászpuskával, kamerával, kajakkal vagy a jégmezőkre tervezett kutyaszánokkal játszadozik… a rövid sarki nyár alatt.
Alaszka 100.000 egyedre becsült feketemedve (Ursus americanus) állományából legalább 4.500 egyed él a félszigeten – tehát olyan sokan és sűrűn, hogy a barnamedvék megfigyelésére indulva sem „megkerülhetők”. Írásunk tulajdonképpeni megkezdése előtt ezért néhány gondolatot feltétlenül megérdemelnek:
A szerencsésebb fekete medvék / baribálok a Kenai Fjords Nemzeti Park szigorúan védett erdőibe születnek – a nemzeti parkon kívüliekből ugyanis évi 450 – 500 példány kilövését engedélyezik a hatóságok.
A nagyobb testű barna medvék elől rejtőzve (a baribál a barna medvék természetes zsákmányállata) – előnyben részesítik a nehezen járható terepeket, erdősült hegyoldalakat, dús aljnövényzettel benőtt gleccserperemeket, sőt a szinte megközelíthetetlen fjord és tengeri partszakaszokat is. A Kenai Fjords Nemzeti Park bővelkedik mindezekben a „nehéz terepekben”, ezért megmászható túraútvonalai igen jó (s repülőgép nélkül szinte az egyetlen) medve találkozási eséllyel kecsegtetnek – 10 perc távolságra Seward belvárosától.
A Seward városa felett elterülő 2.800 km2 területű Harding-jégmező (az északi félteke legnagyobb nem poláris jégtakarója), s az onnan déli irányban aláereszkedő gleccserek többsége a nemzeti park szigorúan védett zónájához tartozik. A Resurrection folyó völgyében megközelíthető Exit gleccser, s a jégár peremével párhuzamosan futó 12 km hosszúságú Harding-jégmező túraösvény igazi baribál birodalom: Sűrű lombos erdők, embermagasságú, áthatolhatatlan bozótosok, a jégfalakig nyújtózkodó, pazar áfonyamezők… nagyszerű hangyabolyokkal, megannyi rovarral…
Az erre járó megkapja a ranger-ek (vadőrök) néhány megnyugtatónak szánt medvebiztonsági tippjét (az érdeklődőbbek akár készséges tanácsadást és a korábbi napok medve találkozásainak rövid krónikáját is) – s már indulhat is az adrenalin séta. Az immár a helyszínen, élőszóban nyert információkból az alábbiak vésődnek leginkább a rövid távú memóriába:
- A fekete medvék futási sebessége 48 km/ óra az első 3 km távon;
- Ne válasszuk el őket az elemózsiájuktól;
- Ha esetleg támadnának /ami csak igen ritkán fordul elő…/ – ne meneküljünk, hanem mérjünk megelőző csapást a medvékre, hogy megrémüljenek…
A feketemedvék szaglása és hallása tökéletes, a magas aljnövényzetben mégis érdemes hangoskodva haladnunk, nehogy véletlenül meglepjük őket. (Zavarukban kiszámíthatatlanná válhatnak.) Ha már észlelték az embert, a legtöbbször néhány másodperc alatt odébbállnak. Mindig szemérmesebbek, mint mi a behatolók, az emberek. Szinte szégyenlősen, a szemük sarkából hátra-hátra pillantva figyelik – hogy hogyan is próbáljuk, csörögve, zajongva előkapni a fényképezőt, s elkapni a megismételhetetlen pillanatot. Többen közülük már megszokhatták a fényképezőket, látszólag ügyet sem vetve, kis ívben kerülik az ösvényen hangoskodó idegeneket. A friss növényzettel takart, meredek oldalmorénákra is kimásznak, ezeken a „jég alól szabadult” fedetlenebb térszíneken fényképezhetőek a legjobban.
S itt engedtessék meg egy személyes felkiáltás: Cikkünk szerzőjének fényképező gépein valamiféle évtizedes „indián átok” ül…! Habár számos alkalommal találkozhatott kenai feketemedvékkel, az exponálás pillanataiban mindig történt / történik valami, amitől szinte kizárólag elmosódott felvételek készültek. Az évek alatt felszaporodó gyenge minőségű baribál fotó gyűjtemény mára több tucat egyed, több százas választékából áll.
A „Kenai elmosódott baribáljait” mutató fotók így inkább élmény értékűek – jónak nem igazán nevezhetők. A „Mindenki izgul” c. felvétel pl. azt a pillanatot mutatja (kellően elmosódottan…), ahogy egy fiatal feketemedve, 4-5 méterrel szerzőnk lába alatt átugrott egy hasadékon – épp azelőtt, hogy az izgalom hevében, a megriadt medve üllepe mögé esett a fényképező… majd a szerző…
Megismételhetetlen pillanat.

Mindenki izgul
Valdezi nagycsaládosok
A leginkább a tengerbe borjadzó gleccsernéző hajókirándulásairól ismert Prince William Sound halban egyik leggazdagabb fjordja a Valdez Arm. A jégfedte hegyekkel körbeölelt fjord „végében” található Valdez városa, az alaszkai olajmezők déli tanker kikötője.
A 4.000 lakosú Valdez a rövid nyár alatt turisztikai központ is egyben – tipikus alaszkai „horgász Mekka”, a tengeri- és édesvízi horgászat amerikai- és globális zarándokainak áhított célállomása.
A város körül a fjordba ömlő folyók és torkolataik vize szinte fortyog a lazacok tömegeitől. A halbőség az európai ember számára felfoghatatlan. Sebastian Cabot (A New Foundlandot 1497-ben felfedező John Cabot fia) New Foundland vizeiről adott leírása – miszerint hajóik elakadtak a rengeteg hal hátán – (amiért a fiatalabb Cabot-ot sokan hazudozónak tartották Angliában) itt és most, 500 évvel később is érvényesek, s bármennyire meglepő – helytállóak.
Honnan ez a mérhetetlen halbőség?
A máig is szinte lakatlan partvidéken a civilizációs környezeti nyomás elenyésző[2]. Alaszka természeti erőforrásai sem kiapadhatatlanok azonban, ezért a lazacpopuláció fenntartásában az ember is besegít: A Valdez Arm „csücskébe” telepített Solomon Gulch Hatchery lazactenyészetéből ivadékok milliárdjait engedik szabadon, minden évben. (Az európai akva-kultúra gyakorlatától eltérően, itt nem fogva tartva nevelik a lazacokat – a halfarm csak a megtermékenyítés és a tengerre engedés folyamataiba avatkozik be.)
A Csendes-óceán vizeiből több hullámban június elejétől – augusztus végéig visszaözönlő lazacok (többféle lazac) a világon egyedülálló bőségasztalt kínálnak. Tengeri s szárazföldi ragadozóknak – és az embernek egyaránt. A lazac csábító ereje felülírja a viselkedési jegyeket – így mindennaposak az olyan abnormális jelenetek, mint a horgászoktól 70-80 m távolságra leszálló fehérfejű rétisasok, vagy a dokkokig felúszó, domináns hímekből álló oroszlánfóka falkák. (Mindkét faj hímjei határozottan emberkerülők)
A tápláléktöbblet mértéke elképesztő. A partvidék barnamedvéi olykor szó szerint, bokáig gázolnak a lazacban. Augusztus közepétől az elpusztult, fel nem falt lazacok tonnái hevernek a parton – apály idején a partvidéket a rothadó halhús émelyítő szaga lengi át.
Valdez partvidékének barnamedvéi annyit ehetnek a rövid nyáron, amennyi beléjük fér. Sőt egy kicsit annál is többet…
A bőségasztal egyik következménye a barnamedve nagycsaládok megjelenése: Az anyák számos esetben 4 bocsot is szülnek, s ami igazán hely-specifikus, a kicsik sokszor megérik a 3-4 éves kort, s ezzel az ivarérettséget.
A „Valdezi nagycsaládosokkal” történő találkozás még Alaszkában is hírnek számít. Amikor a szóbeszéd eléri a médiát – a bocsok, s anyák nevet kapnak, az épp a közelben tartózkodók pedig megpróbálnak eljutni a nagyhírű Solomon Gulch Hatchery-hez.
Itt minden napos a medvék és emberek közötti interakció. Az öböl menti főúton felhívások sora jelzi, hogy bárhol jöhet a medve. A főúton, a parkolókban, de még a mellettünk lévő, szabadon hagyott halpucoló asztalnál is…
A part kövei között falatozó medvék horgászjegye ugyanazokra a lazacokra szól, mint a miénk…
A parton naponta akár többször ismétlődő forgatókönyv mindig ugyanaz: Nagycsaládos medve mama és bocsai hanyag tempóban, lassan falatozva érkeznek – a horgászok (függetlenül családi körülményeiktől) határozott léptekkel távoznak, átmenetileg maguk mögött hagyva a teljes felszerelést. 10-15 perc elteltével úgyis visszatérhetnek – s már csak azt lesz majd érdemes figyelniük, mikor érkezik a következő Valdezi nagycsaládos…
Szinte ritkaság számba megy az egy bocsos anyák látványa, az átlag fészekalja 2-3 bocsból áll. Ha az első pillanatokban csak egy bocsot látnánk, mindig érdemes autónk rejtekében kivárni – s csak bizonyos szemlélődés után kiszállni, az emberi környezetbe kényszerített egyedek megörökítése (pl. horgászati tilalmi táblákat nézegető barnamedve, csalis dobozt rágcsáló medve, úttesten nézelődő medve… stb).
Ez az a hely, ahol meglelhető, megtapasztalható az Ultimate Alaska Romance – a 4 bocsos idill.
[1] A 41.634 km2 méretű Kenai-félsziget megye lakossága 2015-re elérte az 58.000 fő létszámot, ezzel a népsűrűség 1.4 fő / km2 értékre „ugrott”. (Az Európai Unióban a ritkábban lakott tagországok közé sorolt Magyarország népsűrűsége 108 fő/km2)
[2] A Chugach-hegység, illetve az Alaszkai-öböl szigetvilága által körbeölelt város 100 km körzetében egy város, a 2.400 lakosú Cordova kikötője található. Ennél közelebb két aleut, telep a 76 lakosú Chenega és a 88 fős Tatitlek fekszik. A Valdezbe a szárazföld felől vezető egyetlen út az Aleyska kőolajvezeték karbantartását is szolgálja. Annak ellenére, hogy Valdez kikötőjében hajózzák be a Prudhoe Bay olajmezőinek nyersolaját – szeptember közepétől – május végéig, vagyis több mint 8 hónapon át a város szinte elnéptelenedik. Még a halászflotta is az „alsó 48”-hoz tartozó Washington államba költözik.