Nagyfiúk földjén – 2

Ha Alaszka – akkor barnamedvék…

Nagyon kevés határozottabb képzettársítás létezik a vadon iránt érdeklődő magyar- és nemzetközi publikum köreiben, mint az óriási méretű tagállam (USA) és hasonszőrű, barnabundájú lényei között.  Képzettársítás nem lehet jogosabb – hiszen Földünkön sehol másutt nincs annyi- és annyiféle medve, mint Alaszkában. Itt él Észak-Amerika állományának 70%-a, s az amerikai medvék 98%-a.  Írásunk négy különböző helyszínen ered a tajga- és tundra övezet „nagyfiúinak” nyomába – magyarázatokat keresve, hogyan lehetséges, hogy a gyorsuló, egyetemes kihalás évtizedeiben is 30.000 (!) egyedről, sőt esetenként még ennél is nagyobb számokról szólnak a cenzusok és éves állományfelmérések.

A Denali (Mt. McKinley) legelőin

„Észak-Amerika teteje”, a 6.194 m magas Denali, s a csúcsot körbeölelő 24.585 km2 területű Denali Nemzeti Park szigorúan óvott területe az Egyesült Államok szövetségi védelem alatt álló természeti értékeinek egyik ikonja. Megannyi rendkívül színvonalas web oldal és kiadvány mutatja be faunáját, s az itt élő grizzliket (Ursus arctos horribilis). Nagyon sokan – nagyon sok mindent elmondtak már az itt élő fakó, szürkés, illetve aranyszőrű medvékről (a grizzly jelentése) – így megpróbáljuk elkerülni az ismétléseket.

Cikkünk terjedelmének korlátaiból is adódik, hogy a faj és a nemzeti park környezetének általános bemutatása helyett – egy rövidke földrajzi bevezető után – itt csak a túra közbeni fotózás néhány gyakorlati tudnivalóira hívjuk fel a figyelmet, vázlatszerűen.

Egy kis orográfia:  A Denalit is magában foglaló, több mint 900 km hosszan húzódó Alaszka-hegység ma is aktív lemez-tektonikai folyamatok „szüleménye”. Habár jelentős távolságban járunk az óceánparttól, kiemelkedésének oka a Pacifikus óceáni lemez folyamatos „bepréselődése” az Amerikai kontinentális lemez alá. A hegycsúcs és környezete ma is magasodik, évi 1-2 mm mértékben – ezért reng a föld minden nap. (!) A 2-es erősségűnél gyengébb rengéseket (ilyen a rengések több mint 90%-a) a látogatók nem érzékelik.   Az óriás hegy kőzetalkotó anyaga a külső pusztító erőknek ellenálló, kemény gránit, míg a körülötte „csak” 5.000 méterig magasodó kísérő csúcsoké mészkő, homokkő és más tengeri üledékek. A tundrából kiemelkedő csúcs relatív szintkülönbsége több, mint 5.500 m (ez nagyobb, mint a Csomolungma relatív magassága!). Az óriás hegy speciális mikroklímája következtében nagyon sokszor felhőkbe burkolózik. Nyáron (amikor megközelíthető) csak minden 3. napon látható.

Egy kis nyári meteorológia: A sarki légtömegek akadálytalan és gyors áramlásai miatt, 5.000 m felett az időjárás nyáron is rendkívül hidegre válthat, a hőmérséklet néhány tízperc alatt

-20°C alá eshet.  Az 500-1.000 m tengerszint feletti magasságú tajga és tundra területeken viszont meglepően magas hőmérséklet (akár + 28 °C) és tűző nap is előfordulhat, az említett mikroklíma következtében azonban ez bármikor és drasztikusan változhat. Ugyanazon a napon 2 órán belül lehet +25 °C, derült kék éggel, a nyári nap örömével – majd + 2 °C, vízszintesen bevágó jégesővel.   Az „alapszabály” az, hogy vagy a nagyvadakat mutatja meg a park (hidegebb, borúsabb időben) – vagy a Denalit (meleg, tűzően napsütötte időben.)

A kettő szinte sohasem jár együtt.

Egy kis talaj- és tájékozódástan:

A folyóvölgyek vidékét 800 m tengerszint feletti magasságig tajga[1] – az e feletti térszint pedig tundra növényzet takarja. A permafroszt (állandóan fagyos altalaj) felszínen rendkívül lassú a talajképződés, az évi 3 hónap vegetációs időszak alatt nem történhet jelentős növényi növekedés. A fenyvesekkel ellentétben, a nyílt tundrán viszonylag könnyű a tájékozódás, s számos esetben óriási távolságokat láthatunk be. (Ami még ennél is fontosabb, hogy minket is óriási távolságokból láthatnak a grizzlik.) A közhiedelemmel ellentétben a grizzlik semmivel nem látnak rosszabbul, mint az emberek. Az esetek döntő többségében sokkal előbb észlelik az embert – ennek is köszönhető, hogy a szigorú amerikai biztonsági szabályok mellett is – a park teljes területén korlátozás nélkül engedélyezett a túrázás.

Grizzlik és különbuszok:

Alaszkában ma a becslések szerint 30.000 grizzli él. Megközelítőleg 10%-uk tartózkodik a Denali Nemzeti Park és környezete vidékén. A három nyári hónap alatt a parkba látogató turisták száma az utóbbi időkben 400.000 fő/év tömegre emelkedett. (!) Ez óriási szám.

Érthető, hogy az amerikai nemzeti parkokban megszokott alapos szervezettségen is túlmutató biztonsági- és logisztikai intézkedések sorát alkalmazzák:

• A parkba lépéskor kötelező a személyes regisztráció
• A belső területek csak speciálisan kialakított buszokon, külön erre a célra képzett személyzettel, s hónapokkal előre foglalt üléseken (vagy gyalog…) érhetők el
• A park területén belül 1 fő csak maximum évi 14 napot tartózkodhat

A parkba látogatók döntő többsége a buszozás kényelmét és biztonságát – illetve az így megtehető nagyobb távolságok lehetőségét választja.

Egy-egy 300 kg feletti hím – de méginkább az idegesebb, bocsos anyák ablaküvegen keresztüli látványától sokan ráébrednek, hogy hol is a helyük a dominancia… illetve táplálékláncban… itt kinn, a Denali tundrán…

A Denali Nemzeti Parkon belüli egyetlen út hatalmas távolságai valóban csak ezzel a járművel járhatóak be 1-2 nap alatt, s az is igaz, hogy csak így lehet biztonságban a min. 270 m távolságnál közelebb férkőzni a rendkívül térigényes személyes aurájú grizzlikhez.

Non-defensive vagy Defensive Encounter:

„Bárhol túrázni – kizárólag a kijelölt helyeken éjszakázni” mondja ki a szabad túrázás szabálya. A parkba lépéskor mindenkinek jár az ingyenes Grizzli Biztonsági Útmutató és a ranger-ek is kifogyhatatlannak tűnő türelemmel tájékoztatják az érdeklődőket.

Az ember az idegen, a betolakodó, így a hivatalos hozzáállás szerint is – csak az ember lehet a támadó. Az esetleges grizzli – ember találkozások során a medve majd mindig elkerüli az embert. Ha mégsem – a találkozások döntő többsége Non-defensive Bear Encounter – vagyis nem védelmező/ védekező fellépés a medve részéről.

Tudni kell azonban, hogy júniustól megjelennek a tundrán annak legveszélyesebb vadjai – a január óta 6-7 kg tömegűre cseperedett, pelyhes szőrzetű bocsok.

A legveszélyesebb tundralakók…

 

Ellenállhatatlanul bájosak, bohókásak, cirógatni valóak… s valahonnan vigyázza őket 140 – 200 kg tömegű, hangsúlyozottan védelmező ösztönű anyjuk. A bocsos anyával történő találkozás vezethet Defensive Bear Encounter-hez, vagyis védelmező/ védekező fellépéshez.  S hogy milyen lehet az ilyen fellépés élménye? „Életed addigi legzűrösebb nőügye is… azonnal a semmiségek közé sorolódik…” mondják a tréfásabb ranger-ek – akikből itt mindig akad.

A Denali legelőin (tundráin) júniustól – augusztusig érnek az áfonyák, s egyéb bogyós növények, amiket a medvék szinte tehenek módjára legelnek.

Legelésző grizzlit megfigyelve, esetleg fotózva – a legfontosabb alapszabály a min. 270 – 300 m távolság megtartása, illetve, hogy jól hallhatóan, zajjal mozogjon az ember a bokros, törpefenyős terepeken.

Néhány fős csoportban haladva mindig nagyobb a biztonság, mint a magányos túrázás esetén.

„Az optikai zoom-mal közelítsünk – lépteinkkel ne!” javasolja az említett Grizzli Biztonsági Útmutató.  A grizzlik mai fizikuma, testi adottságai valahol Szibériában alakultak ki, több mint 50.000 évvel ezelőtt, amikor még a szibériai tigrisek vetélytársai voltak. (!) Az anyák végsebessége 64 km/ óra, amit 3-4 percig is képesek megtartani. Legelésszenek bármilyen szelíden, ha a bocsaik biztonságáról van szó – hamar idegessé válhatnak.

A grizzli állomány jövőbeni kilátásai határozottan jók. Földünk kevés nemzeti parkja rendelkezik ideálisabb természeti és társadalmi adottságokkal, mint a Denali. Buffer zónája szinte végtelen, országnyi lakatlan vadonok ölelik körbe. A tanana törzs (a 13 őshonos alaszkai indián nép egyike) „szövetkezetté formált” földjei (Az Alaska National Regional Corporation-ok egyike a Doyon Ltd.), Alaszka állam földterületei és a szövetségi kormány (BLM Lands) kezelésében lévő földek teszik ki a többszázezer km2-nyi, leginkább Roadless, vagyis útnélküli státuszban regisztrált vadont.

Alaszka állama és a szövetségi kormány is rendelkezik a hatékony vadvédelem minden személyi- és anyagi eszközével. A buffer területeken kizárólag az előírásoknak mindenben megfelelő vadgazdálkodás zajlik. A medvékre történő orrvadászat itt elképzelhetetlen.

Katmai óriások    

A Katmai Nemzeti Park és a Brooks Falls barnamedvéi.

Világszerte közismert fogalmak a vadvédelem iránt érdeklődő- és a tematikus természetfilm csatornákat néző közönség soraiban: Egy több mint 800 km hosszú, notórius kellemetlen klímájú félsziget, számos működő vulkánnal – és egy alig 2 m magas vízesés, 40 – 70 db egymás mellett álldogáló barnamedvével – nomeg, a kitátott pofákba repülő méretes lazacokkal… Talán a legismertebb alaszkai természeti (mozgó)kép – az egész világra sugárzó, élő web-kamerával.

Katmaihoz közeledve, mindenre csak az óriás / óriási jelző illeszthető:

Eléréséhez óriási távolságot kell repülni, óriási lakatlan vadonokon át[2]. Az ide tartó gépek 3.000 m feletti óriásvulkánok jégsapkái mellett manővereznek, hogy eljuthassanak King Salmon „városába”, az óriási semmi közepén. Innen már csak további 30 perc repülés hidroplánon, az óriás medvék földje, a 19.000 km2 méretű, szigorúan védett Katmai National Park & Preserve.

A nemzeti park landoló-telepe és központja Brooks Falls. A medve-turizmus, illetve a lazac horgászat hívta életre – ide kizárólag az erre a két teremtményre koncentráló idegenek érkeznek, minden év május végétől – szeptember közepéig. (Közülük néhányan innen indulnak terep-busszal a Tízezer Füst Völgye óriási vulkáni mezőire /Valley of Ten Thousand Smokes/).

A Brooks Falls-ba érkezés után az első tennivaló, a mindenki számára kötelező Medvebiztonsági oktatás meghallgatása. A „munkavédelmi alapok betanítása” mellett, itt ellenőrzik, hogy minden élelmiszer a szagmentesen lezárt fészerekbe kerüljön – illetve elkalauzolnak a villanypásztorokkal védett, egyetlen piknik állomásra. Az óriásmedvék vadonjába még rágógumi sem vihető. A ruházatra tűzött, kötelező igazoló jelvényről láthatják a fegyveres vadőrök, hogy az ösvényen érkező látogató legalábbis meghallgatta a legfontosabb baleset-megelőzési praktikákat.

A Brooks-tó és a Naknek-tó között hömpölygő 5 km hosszúságú Brooks folyó mentén csak a mennyiség és a méret számít. Lazacok esetén az előbbi – barna medvék körében az utóbbi.

Az első medvét megpillantva a Pannóniából érkezett vándor azt hiheti, valamiféle uszályt, vagy vízilovat lát…

A méretek döbbenetet keltően óriásiak.

A vízben gázoló magányos hím 500 kg + tömegű lehet. Nagyon lassúnak, nagyon nyugodtnak tűnik…, s kell 2-3 perc, hogy észrevegyük, legalább 3 vadőr (ranger) figyeli minden mozdulatát, rádión egyeztetve folyamatosan, merre is tart.

A Brooks Falls vízesésig még 2.500 métert kell megtennünk… s ez most többünknek gyötrelmesen nagy távolsággá nőtt hirtelen…

A július eleji 10-12 napos, csoportos gyülekezési időpont (congregation of bears) kivételével a teljes területen 2 – 3 óriási hím és néhány „megtűrt” nőstény osztozik, a legtöbb esetben bocsokkal.

„A világszerte ismert felvételek – amikor 40-50 barnamedve halászik egymás mellett, minden évben csak egyszer, július 1-2 hetében zajlanak. Gondoljunk bele, valójában milyen természetellenes képek ezek” magyarázza egy fiatal, kirendelt ranger, távcsövével folyamatosan a nyílt vízparti terepet pásztázva.

A part mindenkié…

„Minden barnamedve területvédő magatartást követ. Ami július elején itt történik, csak lazacívás táplálékáradatának köszönhető. A tömérdek táplálék következtében produkál természetellenes viselkedést a szabad természet…   Furcsa – nem? Ezek a hatalmas medvék nem team player-ek (csapatjátékosok) ám.” folytatja alkalmi egyenruhás kalauzunk. „Igaz, hogy több mint 2.000 parti barnamedve él a nemzeti parkban – de nagyobb területen, mint néhány európai ország”. (Még mondja valaki, hogy az átlag amerikaiak tájékozatlanok topográfiából.)

„Augusztus közepéig a nagy hímek nem agresszívek, sőt egyes esetekben a párzáson kívül is közel kerülhetnek egyes nőstényekhez. Előfordulhat néhány órás intenzív, testközeli társas viselkedés, afféle évődés is. Ezek átmeneti, rövid érintkezések. Szeptembertől az első hidegek beálltával megszűnnek. A táplálék elfogy, a hímek kiszámíthatatlanná, sőt morózussá válnak. Szeptember végétől ezért már nem engedünk ide látogatókat” zárja mondanivalóját a park ranger-e.

A barnamedvék említett évődését látni ritka pillanat, s nem lehet nem igazat adni a régi székely szólásnak – miszerint …a medve nem játék.

 

A Brooks Falls világhírű vízesésénél az év 350 napján tehát „csak” 3-4 domináns hím parti medve tartózkodik. Ők vonzzák ide a legismertebb képsorokat rögzítő web-kamerához, illetve a park további megfigyelő platformjaira a Földünk minden országából érkező, mindenféle rangú és rendű medverajongókat. Eljönnek ide, hogy a szabad ég alatt vitassák meg olvasmányaikat, tapasztalataikat, elméleteiket… a parti óriásmedvékről.

Az egyik legtöbbször elhangzó kérdés a Jövőre mikor lesz az a 12 júliusi nap? –on kívül, hogy Katmai medvéi nevezhetőek-e Kodiak medvének (Ursus arctos middendorffi)?

A Shelikof-szoros Katmai-val szemközti, déli oldala a Kodiak-sziget. Számos „megengedőbb” publikáció a Shelikof mindkét oldalának parti medvéit Kodiak medveként emlegeti. Az óriási méret alapján a megközelítés talán nem is elvetendő. Az egész nyáron át kitartó rendkívül bőséges táplálék, a vadászat kizárása, az emberi beavatkozás – sőt jelenlét – teljes kiszűrése ugyanazt a zavartalan növekedési lehetőséget biztosítja a Shelikof-szoros vizeinek mindkét partján.

A fejlődő világ népességrobbanással és halmozódó környezeti problémákkal küzdő országaiba zárt,- állandó civilizációs nyomás által fojtogatott természet- és vadvédelmi területeivel való összehasonlításban Alaszka óriási és sokszor elérhetetlenül távoli védett területei, s a bennük élő barnamedvék – igen rózsás jövő elé néznek.

Amíg Ázsia, Afrika vagy Latin-Amerika vadonjai fogynak, s a kerítéseken kívül egyre nagyobb az emberi tumultus – addig Alaszka mottója The Last Frontier (Az utolsó határvidék) megtartható a jövő generációi számára is.

Amerika azért még ma is az optimizmus országa. A Nagyfiúk földjén sincs ez másképp…

Happy End utószó:

Közeleg az augusztusi napnyugta, elérkeznek a búcsú pillanatai. Minden életre szóló látványtól és helyszíntől búcsút kell vennünk egyszer. Hidroplánunkat már felkészítették a felszálláshoz.

Most kapaszkodj meg olvasó!

Hihető ez egyáltalán…?:

… Az indulás előtti pillanatokban kisétál a parthoz egy kisebb, 200-250 kg-os barnamedve, hogy néhány másodpercre megálljon az amerikai lobogó rúdjánál…(!)

Őt küldték elbúcsúzni a Katmai óriásai.

Patrióta…

***

Szöveg: Gőgös Norbert

Kép: Gőgös Norbert és Dr. Bergmann János

Forrás:

1./ Alaska Official State Vacation Planner. ATIA, 2010. Anchorage

2./ Alaska’s National Parks (5. edition). APN Media, 2010.

3./ Bear Safety in Alaska…/ National Park Service U.S. Department of the Interior

4./ State of Alaska – Alaska Department of Fish and Game / www.adfg.alaska.gov

[1] A közhiedelemmel és a parkban kiadott brossúrák állításával ellentétben a tajga nem orosz  – hanem mongol kifejezés.

[2] A Katmai-félsziget közigazgatási egysége a 85.268 km2 méretű (Ausztriánál valamivel nagyobb) Lake and Peninsula Borough megye. Központja, a 374 fő lakosságú King Salmon csak légi úton érhető el. A borough teljes lakossága 1.563 fő, ennek 75%-a athabaszka őslakos. A megye népsűrűsége 0.0183 fő/km2, (!), de a lakosság erősödő elvándorlási hajlama miatt ez az arányszám is csökken.