A tengeri vidra birodalmában

Az Alaszka déli partjainál nyújtózkodó Kenai-félszigetről, Széchenyi Zsigmond Alaszkában vadásztam című könyvéből hallhattak először a magyar olvasók, mint ahogy a part menti vizek legendás teremtményeiről, a tengeri vidrákról (Latax lutris[1]) is. A világ legértékesebb prémjét, a Kamtschatkabiber-t „adó” állatok Széchenyi utazásának korára (1935) már teljesen eltűntek, a XIX. századi luxus kereslet (kíméletlen prémvadászat) következtében.

Egy-két emberöltő múltán, 1978-ban nemzeti parkká nyilvánították a jeges partvidéket. Amiről a méltán elismert vadász-szerző csak a régi legendák és adatok alapján írhatott – ma, majd 90 évvel később ugyanott hajózva, élőben is látható, megörökíthető (ha szerencsés reggelre ébredtünk…): A valaha a kipusztulás peremén táncoló tengeri vidra – immár visszatért Alaszka jeges vizeibe.

 A vidraprémek nyomán, 1935

Széchenyi Zsigmond Seward kikötőjébe érkezve kezdte híres alaszkai vadászútjának „terepi” szakaszát. Tengeri vidrát nem láthatott (habár több oldalon át együttérzéssel írt a néhai prémes állatokról), ezért benyitott a három leghíresebb szűcsüzletbe, saját szavai szerint ilyenformán érdeklődve: „Mutassanak hát – mondom – egy olyan nevezetes vidrabőrt. Hadd lássam, mennyivel különb a nyúlnál, hadd lássam milyen prémért adják oda az üdvösségüket a cárnők. A szűcsmesterek úgy néztek rám, mintha a kaposvári ékszerésznél a kétszáznyolcvan karátos Kohinur után érdeklődtem volna.”[2]

Ahogy sorai igen szemléletesen kifejezik, utazásának idején már csak hírében létezett a tengeri vidra.

Oroszország a legendás bundáért szállta meg Alaszkát – „Cárnők vágya, prémvadászok álma, szűcsmesterek fehérhollója” írta Széchenyi a tengeri vidra prémről. A magyar szerző statisztikákat is látott a vadászat mértékéről, hiszen így folytatta:

„Hivatalos feljegyzések szerint 1820-ban húszezer bőr került piacra. 1875-ban csupán hétezer, 1891-ban pedig háromezer s a huszadik század legelején már csak alig egy-kétszáz.   Németországban a világháború előtt (az I. háború előtt) 10.000 márkát fizettek egyetlen „Kamtschatkabiber” bőrért!” 1935-ben tehát úgy tűnt, hogy a tengeri vidra valóban a kihalás szélére sodródott.

 

A tengeri vidra birodalma

A part menti vizek egyedien festői hátterét a méregzöld növényzettel, vagy örök hó- és jégmezőkkel takart fiatal vonulatok alkotják. A közvetlen parti kitettségű Harding jégmező vastagsága pl. meghaladja az 1.000-1.500 métert, 32 db gleccsere ereszkedik alá, az óceán, illetve a félsziget belseje irányába. A globális klímaváltozás ellenére a jégmezők területe alig csökken, hiszen az állandó csapadékot szállító óceáni légtömegekből hatalmas mennyiségű hó (évi több méter), illetve jeges eső hull. A jégmezőről aláereszkedő gleccserek a mélyvizű fjordokba borjaznak. Tiszta légköri viszonyok esetén (a part olykor akár hetekre is felhőkbe burkolódzhat) a panoráma a világon egyedülálló: Felfelé a távoli nunatak[3]-ok fenséges sora, körülöttünk a jéggel és élettel teli Resurrection Bay-öböl.

Az elmúlt 4 évtized környezet- és vadvédelmi intézkedéseinek köszönhetően, az 1914-re 1.000 egyed alá csökkent (!) állomány – mára ismét örömtelien megszaporodott. A Föld minden tájáról ideérkező nyári látogatók napi rendszerességgel próbálják lencsevégre kapni a kincset érő, mindig játékos ragadozókat: A Resurrection Bay (Feltámadás-öböl) vizeire kifutó hajók mindegyikén elhangzik a bejelentés, miszerint „Lehet, hogy összefutunk tengeri vidrákkal is”. A part menti fjordok, öblök és átjárok mély vizeiben ma is nagyon nagy számban élnek fókák, átvonuló bálnák, valamint a különböző vízi és ragadozó madarak tömegei. Minden élőlényből „garantáltan” láthatunk, az átlagosan 6 órán át tartó hajózások során – kivéve egyet: a tengeri vidrát.

Tengeri vidra csődület

A vidrák leginkább a 15 – 25 m mélységű, moszat erdős vizeket kedvelik, ezért általában a parttól max. 1 km-ig úsznak be a nyílt tengerre. A Kenai Fjords NP tagolt partvonalát azonban szigetek tucatjai övezik, így a vidrák itt is – ott is felbukkanhatnak néhány napra. „Tudom, hogy helyhez kötött módon kéne élniük…” mondja kirándulóhajónk kapitánya „…de ennek ellenére számos esetben napokra eltűnnek valahová.” fűzi hozzá.

A raft-okban (angolul, azonos nemű csoport) időző emlősök a moszat erdők legfőbb gondozói. Legfontosabb prédáik a tengeri csillagok, csigák, rákok és néhány halfaj. Vidrák nélkül a préda állatok elszaporodása a moszat erdő életközösségének pusztulásához vezethet.

Tengeri vidra les

A hullámok tetején, a hátukon „pihengető” tengeri vadászok majd mindegyikénél van egy nagyobb kő. A követ a hasukon tartva (!) törik fel a csigák és sünök páncélzatát, az erős áramlatok miatt sokszor kikötik magukat (!) a moszatokra. A hideg vizeket kedvelik, a fjordok belső övezeteiben szinte a jégkásában úsznak. Sokszor látni őket, amint az úszó jégtáblákon sütkéreznek.

Mára megszokták a hajók látványát, érdekes módon a zajos, nagyméretű motoros járművektől kevéssé tartanak. A hang nélkül suhanó kajakok láttán azonban a legtöbbször biztos távolságra úsznak. A tengeri vidra torpedóként, megnyúlt testtel halad a víz alatt. Habár 5 percig képes a víz alatt maradni, az átlagos merülés csak 1-2 percig tart.

A tengeri vidra testhossza 120-150 cm, a hímek tömege elérheti a 45 kg-ot is. (!) Ők a menyétfélék órásai. Nem rendelkeznek hőszigetelő zsírréteggel, sőt bundájukat sem fedi semmilyen olajos réteg. (Ha az állat szőre olajjal érintkezik, szinte azonnal megfagy.)

Dupla szőrzete a világ legsűrűbb prémje. Vadászata felhagyásának köszönhetően, becsült állománya ma 70.000 egyed körül lehet. Populációjának magterülete ma is – mint régen, Alaszka part menti vizei. A faj továbbra is veszélyeztetett státuszú, annak ellenére, hogy „aranyos” = („soo cute…” angolul) kinézetüknek és bohókásnak tűnő viselkedésüknek köszönhetően mára köz-kedvencekké váltak. Természetes közegükben látni és megfigyelni őket – igazi életre szólóan vadon élmény. Sokszor úgy érezni, ők is így gondolkodhatnak rólunk, emberekről… Érdeklődéssel figyelik, lesik… a lelkendező, színes kabátos, úszásképtelen és a legtöbbször bandába verődött turistákat.

Kicsit álmosan…

A kellemes küllem és a Herend szál…

A tengeri vidrák amerikai népszerűsége egészen furcsa magyarországi vonatkozást eredményezett: Amerikai megrendelésre, a Herendi Porcelán-nál 1860 óta alkalmazott VH mintával díszített – „herendi alaszkai tengeri vidrák” is készülnek, 1998-óta…

Herendi alaszkai tengeri vidra…

 

Ez a fura nemzetközi kapcsolódási szál… bizonyára még a sokat látott Széchenyi grófot is meglepné egy pár pillanat erejéig…

* * *

Szöveg és kép: Gőgös Norbert

Forrás:

1./ Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam. 6. kiadás / Gondolat, Budapest – 1982.

2./ Paul Whitfield: Alaska / Rough Guides, London – 2004.

3./ Kenai Fjords National Park field brochure – 2021.

Úszó lecke

Hát ti…?

[1] Széchenyi alapján.

[2] Széchenyi sorai az Alaszkában vadásztam 1937-es, eredeti kiadásának 14. oldaláról.

[3] Inuit nyelven magányos hegy.