Jeruzsálem királyainak ciprusi fellegvárai

Guy de Lusignan (1186-1192, 1192-1194) Jeruzsálem királya és Ciprus ura leszármazottai, a Lusignan-dinasztia tagjai egészen 1498-ig viselték a Jeruzsálem királya címet. Cipruson élve, Nicosia volt a sziget feletti uralmuk központja, de a Szentföldhöz közeli kikötőváros, Famagusta volt a jeruzsálemi koronázások fővárosa és a logisztikai központ, a kis-ázsiai, illetve levantei tengeri birtokaik felé (mint. pl. Akkon).  300 éves uralmuk egyedülálló módon ötvözte a nyugat-európai lovagi kultúrát, a közel-keleti kereskedelmi világot, és az ortodox közlakosok életmódját – mély és kitörölhetetlen nyomot hagyva Ciprus (turisztikai) identitásán. 300 éven át fennállt az esély Jeruzsálem visszafoglalására – így 300 éven át érkezett a nyugati keresztény világból a bíztatás, a szellemi, anyagi és emberi segítség a sziget megerősítésére.   Ciprus északi részén, a Kerínia-hegység (Ötujj-hegység) valószínűtlenül meredek bércein húzódik az a védelmi láncolat, amelynek Szent Hilárion (St. Hilarion) és Buffavento a két leginkább ikonikus tagja. A két fellegvár a hadtörténet és az erőd építészet páratlan remekművei. A XII-XV. század valóságában azonban Jeruzsálem visszaszerzése reményének legfőbb bástyái voltak.  

Szent Hilárion fellegvára (Saint Hilarion)
A tengerszint felett 732 m magasságban elhelyezkedő erődítmény a védelmi láncolat legjobb állapotban fennmaradt tagja. Nevét egy palesztinai remetéről, Szent Hilárionról kapta, aki a hagyomány szerint a 4. században ide menekült a keresztényüldözések elől, és itt is halt meg. Valamikor a 700-as években vált bizánci kolostorrá, ami köré folyamatosan védműveket, falaka emeltek.
A vár első dokumentált császári megerősítése a XI. század végén, I. Alexiosz Komnénosz uralkodása alatt történt, válaszul a szeldzsuk török kalózportyák emelkedő számára. A Lusignan-ház uralkodása alatt (1192–1489) a várat nyári királyi rezidenciává alakították át, jelentősen bővítve kényelmi funkcióit.
A Szent Hilárion a nyugati organikus lovagi-katonai építészet tankönyvi példája: a falak szinte észrevétlenül olvadnak a természetes mészkősziklákba. Az elmúlt évszázadok rongálódásainak köszönhetően, ma távolról nézve, vagy a falakon lépkedve is, még inkább megtapasztalható a természetes terep – és a hozzájuk illesztett falak okos harmóniája. A fellegvár három, egymástól mereven – és igen meredeken elválasztott védelmi zónára (alsó, középső és felső várra) oszlik.

• Alsó vár: A helyőrség szálláshelyeit, istállókat és gazdasági épületeket foglalta magában, valamint az alsó fegyvertárat. Egyetlen, patkó alakú tornyokkal megerősített, a hegyoldalt hosszan kísérő falrendszer védte.
• Középső vár: Itt találhatók a komplexum legértékesebb műemlékei: a 10-11. századi, bizánci stílusú, nyolcszögletű alaprajzú (cross-in-square) Szent Hilárion-templom romjai, a gótikus stílusú nagy refektórium (lovagterem), valamint a kétszintes királyi lakosztályok palotaszárnya.
• Felső vár: A meredek sziklák tetején elhelyezkedő mag, amely hosszas ostrom esetén a végső menedéket jelentette (volna). Itt található a híres Királynők ablaka királynői palotarész (gótikus ikerablak, ahonnan panorámás kilátás nyílik a tengerpartra), az uralkodói konyha és a monumentális esővízgyűjtő ciszternák sora, valamint a János-torony.

A Felső várba kb. 1 óra alatt lehet feljutni, középkori hadászati szempontok alapján kialakított lépcsőkön, modern korlátok segítségével. A mai kor fegyvere a fényképező és a mobiltelefon, a felső vár „bevételének” jutalma a páratlan panoráma a Kerínia-hegység gerincére és a tengerpartok felé.

Buffavento fellegvár
Míg Szent Hilárion Jeruzsálem királyainak reprezentációs helyszíne volt, Buffavento a korabeli katonai funkcionalitás és a stratégiai elszigeteltség iskolapéldája. Tengerszint feletti magassága 955 m (!), amivel a védelmi lánc legmagasabban fekvő erődítménye. Neve az olasz “Buffa di Vento” kifejezésből ered, ami a csúcsot szüntelenül korbácsoló, kiszámíthatatlan szelekre utal.

Alapítása szintén a bizánci korszakra datálható. Mint bizánci őrtorony, kezdetben feladata nem a hosszas ellenállás, hanem a stratégiai megfigyelés és jelzőrendszeri koordináció volt. A Buffavento tetejéről gyújtott jelzőtüzek közvetlen vizuális kapcsolatban álltak a nicosiai síksággal, Kerínia kikötőjével és a keletebbre fekvő Kantara várával, így a sziget belső védelmi erői perceken belül értesülhettek a tengeri veszélyről. A történetírásban kiemelt szerepet kapott 1191-ben, amikor Oroszlánszívű Richárd keresztes hadjárata során elfoglalta Ciprust: Komnénosz Izsák, a sziget önjelölt bizánci uralkodójának családja ebben a szinte megközelíthetetlen várban keresett menedéket, mielőtt megadták magukat Anglia királyának.

Építészeti sajátosságok: A rendkívül meredek domborzati viszonyok miatt a mai látogató jogosan kérdezheti: Egyáltalán kinek jutott eszébe ide várat építeni?  De ha már valahogy felépült, Buffavento építészeti struktúrája sokkal töredezettebb és puritánabb, mint Szent Hilárioné. Az „elérhetetlen” erőd kétszintes elrendezésű:

• Alsó szint: Itt található a csúcsos ívű kapu, a fegyveres őrség barakkjai és több, sziklába vájt lőpor- és élelmiszerraktár. Az építkezéshez a helyszínen fejtett vöröses-szürke mészkövet használták, amelyet minimális téglaberakással (bizánci technika) egészítettek ki.
• Felső szint (felhővár): Egy rendkívül meredek, sziklába faragott lépcsősoron érhető el. A csúcson egy bizánci kápolna romjai, valamint elszigetelt védőtornyok és ciszternák találhatók. A falak itt szigorúan követik a szakadék peremét; a természetes sziklafalak sok helyen magát a külső várfalat helyettesítik. A „felhővár” kifejezéssel azért illethető, mert az óriási relatív szintkülönbség miatt a felső 50-60 méteren nagyon gyakori a felhőképződés.

Az ide vezető séta már túra… A rövid írás készítője is székelyesen szólva „enni vetett a nadrágnak”… amikor először meglátta a parkolóból, hová is lehet – kell feljutni. A felfelé vezető túra kb. 90 perc és kizárólag tapasztalattal bíró, átlagos kondíciójú résztvevőknek ajánlott. A jelölt túraút jól karbantartott, az alázuhanó törmeléket rendszeresen eltakarítják…

A Lusignan-ház uralma alatt Ciprus egy virágzó, „multi-világnézetű”, kozmopolita állammá vált, elsősorban azért is – mert viselték a Jeruzsálem királya címet – sokáig birtokokkal a Szentföldön. Az állam irányításában a francia típusú feudális rendszer és a katolicizmus volt a meghatározó. Ez olykor feszültségeket szült a többségi, görög ortodox lakossággal, de a nemesség és a kereskedők rétege stabil államot volt képes fenntartani. Miután a keresztesek 1291-ben elveszítették utolsó szentföldi bástyájukat (Akkont), Ciprus lett a keresztény Kelet legfőbb gazdasági és katonai támaszpontja, Jeruzsálem királyainak utolsó – vagy előre tolt bástyája. Famagusta kikötője (Jeruzsálem királyainak koronázóvárosa) a korabeli világ egyik leggazdagabb kereskedelmi csomópontjává fejlődött.

A dinasztia és állandó nyugati vendégei „francia” kultúrát hoztak a szigetre. Ekkor épültek Ciprus legszebb gótikus műemlékei, mint a famagustai Szent Miklós-katedrális (ma Lala Musztafa-mecset), a bellapaiszi apátság és ekkor alakították át gótikus stílusban rövid írásunk két fellegvárát is. Szent Hilárion és Buffavento égi erődítményei kiváló példái annak, hogyan alkalmazkodtak Ciprus egyedi geopolitikai helyzetéhez – és radikális topográfiai adottságaihoz a Lusignanok építészei. Mindkét erőd iskolapélda a terepviszonyok maximális katonai kihasználására, a gótika korában. Romjaik a mai napig a középkori mediterrán védelmi építészet legfontosabb terepi emlékei közé tartoznak. Kiválóan szemléltetik a bizánci hadi építészet és a nyugat-európai (francia) gótikus erőd építészet szintézisét a Levantén.

Mai modern turisztikai értelmezésben: Páratlanul szép séta és túra helyszínek, egyedi kulturális tartalommal. Cipruson járva – feltétlenül érdemes felkeresni őket.

Szöveg és képek: Gőgös Norbert