Palagruza / Pelagosa – az Adria legeldugottabb szigete

Diomédész argoszi király (Odüsszeusz egyetlen, vele észben és bátorságban egyenlő harcostársa, Trója ostrománál) legendás nyughelye, az Adria legeldugottabb szigete. Egy darabka föld, pontosabban két nagyobb, s néhány kisebb drámai szépségű szikla – amiről emberemlékezet óta mondák és krónikai tudósítások születtek – s csak az elmúlt 50 évben néptelenedett el. Görögül Pelagousae, olaszul Pelagosa, a mai térképeken pedig Palagruza szigete, az adriai hajózások legtávolabbi felfedezhető állomása.

A hullámok botanikus kertje  

A Split kikötőjétől 124 km, az olaszországi Pescara-tól pedig 168 km távolságra fekvő szigeten évente csak 300 m csapadék hull. Ez az Adria legnaposabb pontja, egy 1.400 m hosszú és 300 m széles földdarab, számos őshonos mediterrán – illetve az ókori idők óta véletlenül idehurcolt szubtrópusi növény ritkasággal.

A kapribogyók mellett talán az oleanderek és a rododendronok a legismertebb virágos növények, ebben a hullámokra telepített botanikus kertben, ahol a drámai hatás kedvéért 90 m magas sziklakörnyezetbe helyezte az „ágyásokat” a Teremtő. A főszigetet körbeölelő víztömeg ráadásul az Adria leggazdagabb – illetve utolsó halászterülete, a szardíniák egyetlen szaporodó helye.  A víz 12 tengeri mérföld, vagyis 22 km szélességben horvát felségterület – véletlenül – illetve a XX. század megannyi kaotikus változásának köszönhetően. A hullámok botanikus kertjének lágy víztömegei az utolsó adriai barrakuda, illetve muréna menedékhelyek, s többféle cápa, köztük az akár 3 m nagyságúra megnövő kékcápa is megfigyelhető olykor.

Antik idők históriája

Homérosz ezt a szigetet tartotta Diomédész, az argosziak hősies uralkodója méltó temetkezési helyének. A Trója falai alól idevetődött görög harcosok legyőzték a szigeten talált ellenséges illíreket – akiket Zeusz ráadásul sirállyá változtatott. Ugyanez történhetett a későbbiekben is, azokkal, akik ellenségesen léptek Diomédész földjére – ezért zajonganak még ma is a sirályok a festői sziklák körül. A görög mitológiát nagyra becsülő rómaiak templomot építtettek a szigeten, ami a Földközi-tenger útvonalak egyik jelentős megállójává vált. Pelagosa / Palagruza ókori fontosságát az itt talált Kr.e. VI. századi athéni kerámiák, illetve későbbi görög és római leletek is bizonyítják. A sziget szépsége III. Sándor pápát is rabul ejtette, akiről feljegyezték, hogy 1177. márciusában megállította hajóit, hogy a „víz-égbolt és föld határán” pihenhessen, illetve költhesse el vacsoráját. A főpapi vacsora helyszínét ma is Pápa mezeje-ként ismerik. A középkor folyamán a sziget sokáig retteget kalózbázisként volt ismert – majd Velence fennhatósága alá került.

Olasz emlékek tengere

1861-ig a szigetek a Nápoly-Szicíliai Kettős Királysághoz tartoztak, olasz ajkú lakossággal. A mai Stra Vlaka-öbölnek, illetve Veli Zalnak (Déli aranypart) nevezett strandokon valaha halászhálók sokasága száradt, dalos-zajos olasz halászok hajói futottak ki nap – mint nap, hogy learassák a tenger gyümölcseit. 1861-ben Pelagosa Ausztria-Magyarország birtokába került. 1875-ben a békeidők mestereinek alaposságával megépítették a máig is kiváló állapotban lévő a 23 m magas világítótornyot (90 m magasságban!). A világítótorony máig is a Földközi-tenger térségének egyik legnagyobb ilyen típusú építménye – impozáns emlék a néhai Osztrák-Magyar Monarchia délnyugati határvidékén.

1894-ben a toronyhoz állandó meteorológiai állomást is építettek, a korabeli viszonyoknak mindenben megfelelő két szolgálati lakással.

A sziget állandó lakosainak többször is osztozni kellett az ideérkezett, nem olaszul beszélő – inkább német vezényszavakat értő osztrák-magyar haderő katonáival. A Nagy Háborúban a k. und k. haditengerészet és az Olasz flotta még ütközetet is vívott a sziget birtoklásáért.

1918-tól Olaszország Zarai Kormányzóságához tartozott (a mai Zadar központtal), ekkor történtek az utolsó betelepítések, a Tremiti-szigetekről (Isola Tremiti).

A II. Világháborút lezáró tárgyalások végén Tito Jugoszláviájához került, annak ellenére, hogy ott délszlávok soha sem éltek – sőt, talán soha sem jártak.

Olasz lakosságát kitelepítették.

Pelagosa / Palagruza ma kedvelt horvátországi kiránduló célpont. A Dalmát-szigetvilág legtávolabbi és legeldugottabb gyöngyszeme.

„Olyannyira távoli, hogy nem is Dalmácia”, ahogy fogalmaznak olykor a régi idők történeteit is jól ismerő, Vis-szigeti (olaszul Lissa) hajós kapitányok.

***

Szöveg: Gőgös Norbert
Kép: Internet források