„MINDEN FOLYÓK ANYJA” – MEKONG (ແມ່ນ້ຳຂອງ)

Ma sincs egyetértés abban, milyen hosszú is egyáltalán Indokína óriásfolyama, „Minden folyók anyja” az „Anya Gangesz” – vagy, ahogy világszerte ismert – a Mekong. Senki sem vitatja azonban, hogy biológiai sokféleségében (biodiverzitás) ez bolygónk második leggazdagabb (édes)vízrendszere –  az Amazonas vidéke után. Partjait az emberi emlékezet kezdete óta lakják – a XX. század óta egyre többen és többen… A „Minden folyók anyja” mára zsibongó tömegek tízmillióit táplálja, délkelet-ázsiai népek megszámlálhatatlan sokaságáról gondoskodik.   

A Mekong partjain

Az „Anya Gangeszt” minden ázsiai nép máshogyan nevezi, így több tucat elfogadott névalakja létezik. Az európai földrajztudomány a khmer Mékongk elnevezést vette át – így azóta is ekként szerepel a térképeken. Forrása a Tibeti-plató 5.000 m feletti vidékén ered – de, hogy pontosan milyen ágak tartoznak felső szakaszához ma is vitatott. Így a folyó teljes hosszát 4.400 és 4.900 km távolság között határozzák meg. A Tibeti-platóhoz tartozó Sanjiangyüan-ban ered a Sárga-folyó és a Jangce is – a világon egyedülálló módon, három óriásfolyam csörgedezik alá Tibet olvadó gleccsereiből. A Mekong több, mint 2.000 km hosszan Kínában kanyarog, de ott még más elnevezéseken – a legismertebb és legelfogadottabb a Lancang Jiang (a Szilaj folyó).

A jól elkülöníthető Felső-Mekong-medence Kína déli határiig, Jünnan tartományig nyúlik. A folyam a felső szakaszjellegre jellemző módon, gyors folyású és meredek völgyeket, helyenként kanyonokat vág – vizében rengeteg a hordalék. Vízkészletének kevesebb, mint 25%-át „veszi még csak fel”. Jünnan-ból „kilépve” válik nemzetközi folyammá, a partjait szegélyező országok          fő ütőerévé, éltető erejévé. (A Mekong országai: Thaiföld, Myanmar /Burma/ Laosz, Kambodzsa és Vietnám). Mellékfolyóinak köszönhetően vízmennyisége és vízhozama drasztikusan megnő – a thaiföldi – laoszi határon az átlagos vízhozam már 16.000 m3/s. (A Duna átlagos vízhozama Budapestnél 2.350 m3/s.)

A Felső-Mekong-medencében a folyó mélysége extrém módon ingadozhat, van olyan thai – laoszi határszakasz, ahol a mélység 50 cm – és 100 m között váltakozik.(!)

A vízszint ingadozása mellett, zubogók és vízesések sokasága tette változatossá a medret – s lehetetlenné a közlekedést – egészen a XX. század beköszöntéig.

Viantiane (Laosz fővárosa) már az Alsó-Mekong-medence „virága”, kiegyensúlyozottabb vízhozamokkal, páratlan eltartó-képességgel – s ebből adódóan, az írott idők kezdete óta létező, intenzív földműveléssel. A Mekong-delta Phnom Penh (Kambodzsa fővárosa) városánál „kezdődik”, s megannyi ágra szakadva éri el a Dél-kínai-tengert.

 Az Alsó-Mekong-medence és a Mekong-delta páratlan halgazdagsága

Köztudott, hogy Laosz, Kambodzsa és Vietnam élelmezésében óriási szerep jut az édesvízi halászatnak és halfogyasztásnak. A Mekong mellett élők több mint 2 milliárd tonna (!) halat fogyasztanak évente. Egyes családoknál az évi húsfogyasztás több mint 70%-át a mekongi halak adják. (Magyarországon az évi halfogyasztás kb. 3,5 kg/fő. Ez az elmúlt 10 év egészségügyi kampányainak pozitív eredménye… hiszen a 80-as években mutató nem érte el a 2 kg/fő/év értéket sem.)

De honnan ez a rengeteg asztalra kerülő hal a Mekongban?

A „Minden folyók anyja” – az Amazonas után – Földünk második leggazdagabb területe biológiai sokfélesége (biodiverzitás) alapján. A kb. 795.000 km2 vízgyűjtő területen belül is, az Alsó-Mekong-medence és a Mekong-delta fajgazdagsága kiugró (vagy kiugró volt). Csak néhány általánosan elfogadott, közölt adat a fajgazdagságról:

• 20.000 növény
• 430 emlős
• 1.200 madár
• 800 hüllő és kétéltű
• bizonytalan féle hal (több száz) – ebből 92 féle harcsa (!)

 A folyam különösen gazdag óriás-halakban, mint pl. az 5 X 2 m nagyságúra megnövő édesvízi óriás-rája (Himantura polylepis); vagy az óriás pangasius (Pangasius sanitwongsei); óriásponty (Catlocarpio siamensis); mekongi óriásharcsa (Pangasianodon gigas). Mindhárom hal esetén 300 cm testhosszról, s akár 200 kg feletti tömegről beszélhetünk.

Rózsás vágyálmok minden magyarországi horgász számára… prózai népélelmezés Kambodzsában…

A Mekong feltérképezése

Habár partjain évezredes birodalmak léteztek (Funan Birodalom; Csenla állam; Khmer Birodalom), máig élő fővárosok, metropoliszok épültek (Luangprabang, Vientiáne, Phnom Penh, Saigon /Ho Si Minh város/) – az európaiak megérkezésére kellett várni, hogy megszülessenek az első térképek, megkezdődhessen a folyam tudományos feltárása.

A portugál Antonio de Faria volt az első, aki 1540-ben a Mekong-delta több ágában is járt, s a megtett útról térképet készített. Egy évszázaddal később, 1641-től, egy kétéves expedíció során a holland Gerrit van Wuysthoff már egészen Vientiáne-ig felnavigált. Hollandusról lévén szó… az útvonalról igen részletes térkép készült.

Az 1866-68. évi francia Mekong Expedíció – Commission d’exploration du Mékong célja a francia fennhatóság alá került területek pontos felmérése, illetve a Sziám (ma Thaiföld) és Kína felé vezető vízi kereskedelmi utak „megtalálása” és „bejáratása” volt. Az állami forrásokból finanszírozott rendkívüli vállalkozás vezetését Ernest Doudard de Lagrée kapitányra bízták – aki rövidesen a „francia David Livingstone-vé” vált. (1869-ben Livingstone-vel közösen kapták az év felfedezője címet Antwerpenben.) Az expedíció több mint 9.000 km távolságot tett meg hajón, 5.800 km hosszúságban (!) térképezte fel a Mekong, a Mekong-delta és a deltavidék előtti partvidék vízrendszerét. „Ezerszámra töltötték fel az oldalakat leírásokkal, rajzokkal, térképekkel…” ahogy írták a korabeli lapok. Franciákról lévén szó… „ezerszámra pakolták a boros palackokat is…” tették még hozzá a hírek. A gazdasági várokozások terén a kutató út nem hozott azonnali sikert: kiderült, hogy a Mekongon nem lehet rendszeres teherhajózást indítani – s a kínai piacokra jutni. A tudományos eredményeket azonban az egész világ lelkesedéssel fogadta. Ernest Doudard de Lagrée megkapta a Royal Geographic Society (Brit Földrajzi Társaság) „földrajzi Nobel-díját” a Patron’s Medal-t.

Az expedíció megfigyelései alapján, már ekkor leközölték az egyedi flow reversal (kétirányú folyásirány) jelenségét – vagyis, hogy a delta vidékén (Phnom Penh városától délre) óriási területen visszafelé folyik a Mekong, a dagályoknak köszönhetően. Már ekkor írtak a mesterséges csatornák sokaságáról, az öntözött területek kollektív megmunkálásáról, s azok elemi fontosságáról az őslakosok életében. Felmérték a Tonlé Sap óriástó és a Dél-kínai-tenger közötti vízáramlás évi ütemét, s a csak itt jellemző brakkvíz (Brackish water) természeti sajátosságait.

Ernest Doudard de Lagrée neve máig is elválaszthatatlan a „Minden folyók anyja” kultúrtörténetétől. Az 1870-es években kiderült, hogy a Vörös-folyón elérhető Kína, így megvalósulhatott az áhított folyami tömegkereskedelem is.

Szöveg: Gőgös Norbert; Kép: Internet források