La Isla Bonita – La Palma

Spanyolország egyetlen „karibi szigete”

La Palma-szigete – népszerű nevén La Isla Bonita (Csodálatos Sziget) egyedi helyet foglal el a néhai Spanyol Birodalom, illetve a mai Hispanophone (spanyol anyanyelvű) világ kulturális térképén. Lakói a „palmerók” évszázadokon át kulcsszerepet játszottak a Spanyol Nyugat-Indiákkal (Las Antillas Españolas) való kapcsolattartásban, sőt számos sziget (Kuba, Puerto Rico, Dominika) kultúrtájjá alakításában és belakásában is. A Flota de Indias (Spanyol Nyugat India Flotta, vagy csak egyszerűen kincsflotta) óceáni kereskedelmi útvonalán a forgalom emberemlékezet óta két irányban áramlott, Spanyolország kikötőiből – a Karib-tenger szigeteire és vissza. Mindig a szigeten „keresztül”. A XIX. század második felétől La Palma új lakói immár egyre többször Latin-Amerikából költöztek vissza. Santa Cruz de La Palma óceáni kikötőjéből nézve az Antillák így sokak számára közelebbinek tűntek, mint az anyaország. Azután beköszöntöttek a modern idők, amikor Spanyolország a Karibi-térség minden szigetét elveszítette.…

vagy talán mégsem? Talán mondható az, hogy mégis maradt egyetlen karibi szigete?

A La Isla Bonita. (?)

A Szent Kereszt városa – Santa Cruz de La Palma

A Spanyolország déli partjaitól 2.000 km távolságra lévő Santa Cruz de La Palma városát 1493. májusában alapították, néhány hónappal az Újvilág (Nyugat-India, ahogy akkoriban Amerikát nevezték) felfedezése után. Páratlanul gazdag erdői (páratlan méretű fenyőóriásai), gazdag édesvízkészlete, termékeny, művelésre alkalmas völgyei gyorsan a transzatlanti közlekedés (Carrera de Indias) kulcsállomásává emelték a legtávolabbi kanári szigetet. Szent Kereszt (Santa Cruz) nagyszerű természetes kikötője egy évtized alatt a Spanyol Birodalom egyik legnevesebb hajóépítő- és javító központjává vált. A királyi udvar a Casa de Contratation (gyarmati kereskedelmi hivatal) útmutatása alapján kötelező megállóhellyé nyilvánította, így immár rendeletileg is megkerülhetetlen helyszínné vált: A Havannában összegyűlő, majd hazatérő flotta minden hajóját itt „leltározták”. Gaspar Frutuoso (1522-1591) Saudades da Terra c. műve külön kitért a sziget cukornád ültetvényein dolgozó munkások származására, akik döntő többségükben kasztíliaiak, portugálok és guancsók (őslakosok) voltak.

A cukorból és a korai világkereskedelemből szerezhető gazdagság gyorsan a városba vonzotta a kor genovai, portugál, holland, angol vagy német befektetőit – illetve legendás fosztogató-tőkéseit is. Előbbiek közé tartozott többek között a németországi Welzer bankárcsalád, a bristoli Nicholas Thorne, vagy az itáliai Francesco Spinola. Utóbbiak közé pedig Jambe de Bois (Peg-Leg), aki 1533-ban fosztotta ki a várost, illetve Sir Frances Drake, aki 24 hajós flottájával próbálta áttörni Santa Cruz de La Palma falait, 1585-ben. A város és a sziget fontosságát mi sem mutatja jobban, mint II. Fülöp (1527 – 1598) spanyol király (és a Föld ura) külön, személyre szabott építési rendelete a kikötői házsorok homlokzatáról. Érdekes módon, a Spanyol Birodalom hihetetlen növekedése olykor kedvezőtlen hatásokat is produkálhatott Szent Kereszt városában, illetve a La Isla Bonitán. Ilyen epizód az Ibériai Unió (1580 – 1640) időszaka, amikor a spanyol királyok egyben Portugália és a Portugál Birodalom urai is voltak, s az olcsó brazíliai cukor átmenetileg „elsöpörte” La Palma cukornád ültetvényeit.

A kivételesen jó közlekedési helyzetnek és „mindent termő” szubtrópusi klímának köszönhetően a cukornád mellett megjelent a banán, a madeirai malvasia, a Kubából „visszahozott” dohány, a gyapot és minden más egyéb szubtrópusi vagy trópusi ültetvényes gazdálkodási forma – és termény is. A XIX. század végére sokan nem is emlékeztek pontosan, melyik trópusi növény – honnan, s mikor érkezett La Isla Bonitára.

A Palmero-k

A Kanári-szigetek, és így La Palma lakosai is a legelső, leggyakorlottabb amerikai telepesekké váltak, már Kolumbusz életében. Tapasztalatot szerezve az újonnan felfedezett világok kultúrtájjá formálásában, a spanyol udvar előszeretettel kérte, vagy utasította a sziget lakóit a további költözködésre. Argentínától – Uruguayon át – Mexikóig mindenhová messze nagyobb arányban érkeztek Új-Spanyolországba – mint az anyaországiak. Különösképp Kubában, Puerto Rico-ban, Dominikán (Santo Domingo) és Venezuelában játszottak nélkülözhetetlen szerepet. Latin-Amerikában mindenütt „Isleños” volt a Kanári-szigetekről érkezettek összefoglaló neve, míg a la palmaiakat „Palmeros”-ként illették. Általánossá vált az „oda – vissza” költözés, sokszor 3-4 generáció távlataiból is. A meggazdagodott Palmero-k az „Indiano” nevet kapták, ha visszaköltöztek a La Isla Bonitára, vagy a Kanári-szigetek bármely más tagjára. Életmódot, zenét, gasztronómiát „hoztak magukkal” a latin-amerikai pénz mellett, s a helyiek mindig gyorsan alkalmazkodtak a „visszatért helyiek” újításaihoz. Különösen Venezuela és Kuba mindennapi élete „forrott össze” a la palmai élettel: 1818-1895 időszakában csak Kubába több mint 35.000 „Islenos” költözött ki, hogy azután majd ennyi „Indiano” térhessen vissza… A nyelv, a zene, a divat, a szivar és a rum… ugyanazzá vált az óceán két oldalán, hiszen ugyanazok beszélték… hiszen ugyanazok készítették őket. A mai napig is a sziget karneváljának legfontosabb napja a Día de los Indianos – A Hazatérés Napja (Kubából, Venezuelából). A Palmero-k szigete így vált életmódjában és kulturális vonatkozásaiban is „karib szigetté”.

La Palma banánültetvényei

La Isla Boníta egyik legszembetűnőbb tájképi jegye a banánültetvények végtelen zöldje. „Több, jobb és egészségesebb banán terem itt, mint bármelyik banánköztársaságban…” mondják a helyiek, nem kevés büszkeséggel. A szigetek évi 420.000 tonna termeléséből igen jelentős hányad kerül ki innen, főleg Tazacorte, Puerto Naos, Las Indias és El Paso körzeteiből. Leginkább a Canendish fajták terjedtek el, ezek kisebbek, rövidebbek, mint a közép-amerikai társaik. A fürtök 15-50 kg tömegűek lehetnek, s a legtöbb esetben éretten vágják őket. Mivel jóval több időt érhetnek – ízük édesebb, húsuk aranysárgább, mint Chiquita versenytársaiké. A fürtöket sokszor azonnal a boltokba szállítják, Spanyolországon kívül elsősorban Nagy-Britanniába és Németországba. A helyiek frissen, vagy kubai módon, rizzsel fogyasztják. „Igazán akkor érett, ha héja már aranysárga, s megjelennek rajta az első apró barna pontok. Ekkor a legfinomabb.” – mondják a helyi receptkönyvek. Az ültetvények alkalmazottjai sokszor ma is Latin-Amerikából érkeznek. Esetenként indiánok, de őket már nem szólítják annak, hiszen itt az „Indianos” titulus csak a gazdagon visszatért Palmeróknak jár. Ha arra keressük a választ, mióta terem itt banán – nagyon eltérő válaszokat kapunk. Egyes szakirodalmak állítása szerint 1493-óta, mások viszont azt az álláspontot képviselik, hogy csak az 1890-es évektől.

Mára minden kanári-szigeteki banán az egységes Plátano de Canarias védjeggyel kerül a piacra, így érthető, hogy a Tazacortéban (igen festői környezetben) működő Banán Múzeum is a Museo del Plátano nevet viseli. A banánültetvények végtelen zöldjét a legtöbb helyen sakktáblaszerűen „kockázzák” a fóliákkal és hálókkal fedett, illetve betonfallal védett területek. A védelem elsődleges célja az olykor igen erős óceáni szelek felfogása, vagy legalább lassítása. A banándzsungelbe besétálva derül csak ki, milyen trópusi állapotok (hőség és páratartalom) uralkodnak a 3-4 m magas levélóriások és duzzadó fürtök alatt. Egy átlagos napsütéses kora délutánon, az év bármely szakaszában… már 30 perc séta is elég ahhoz, hogy beismerjük, nem kell Ecuadorig menni egy kis egyenlítői életérzésért…

Kubai szivarok – La Isla Bonitáról

La Palma szivarjai messze földön híresek. Minőségük felett szívesen időznek a szakírók, a dicsérők és a „kötekedők” egyaránt. Évi milliós nagyságrendben találnak az itt (kézzel) készített prémium szivarok boldog gazdáikra – elsősorban az Egyesült Királyságban, Németországban és a skandináv államokban. 300 m tengerszint feletti magasságtól felfelé autókázva sok helyütt látni dohány ültetvényeket. Breña Altán; Breña Baján; Santa Cruz de La Palma körzetében; Mazo-nál; El Paso körül és Los Llamos de Aridane körzetében, hogy csak a legfontosabbakat említsük. A tulajdonosok sok esetben „Indianosok”, akik főleg Kubából tértek haza. Számos helyi család készített Havannai szivarokat, sokan akár már az 1700-as években is, azután közbe szólt a honvágy, az üzleti átpozícionálás ötlete, vagy éppen a történelem trópusi vihara.

A két legutóbbi vihar az 1898-ban lezajlott Spanyol-amerikai háború (Guerra hispano-americano) és az 1959. évi Kubai forradalom (Revolución cubana) volt. Az első esetben számos tulajdonos inkább az anyaországot választotta az americanos helyett, míg a második esetben köztudott volt, hogy míg Fulgenció Batista és katonái piaci áron vették a szivarokat – Fidel és „Che” Guevara jobban szerették azokat ingyen megkapni. (Fidel és „Che” Guevara szerettek minden mást is ingyen megkapni – s, ahogy mára már köztudott… elég durva módszerekkel dolgoztak…) A Menendez és a Garcia család voltak a leghíresebb visszamenekült kubai szivar-gyárosok, de megannyi más, tulajdonnal rendelkező kubai is jobbnak látta, ha visszatér La Isla Bonitára. A ma is népszerű Vargas, Montealto vagy Artesanos Julio márkájú prémium szivarok cégtulajdonosai is Kubából hozták haza receptjeiket – és 4 évtizednyi elzárás után – sok esetben immár ismét Kubából vásárolják a dohánylevelet.

Breña Altán működik a meglepően gazdag és színvonalas Museo del Puro Palmero (a Pálmai Dohány és Szivar Múzeum), ami legalább annyira szól a volt Spanyol Nyugat-Indiák (Kuba, Puerto Rico, Dominika) dohány kultúrájáról, mint La Palma nagyszerű szivarjairól.

A rum meseszép szülőszigete

A legtöbb nemzetközi szakíró egyetért abban, hogy a rum / rhum / ron szülőhelye a Karib-szigetek. Barbadosnak jut a legtöbb „voks” és az 1650. naptári évnek. Itt és ekkor készült az első „kill devil” vagy más néven „rumbullion”. Nagyszerűen bírta az óceáni utazást és imádták a nyugat-afrikai fekete törzsfők és uralkodók, akik szívesen adták el saját alattvalóikat, vagy foglyaikat az európai árucikkekért, ettől kezdve már a nemes cukornád párlatért is. Így vált a Karib-térségi rum a világkereskedelem egyik első mozgatóelemévé. – Nagyjából így foglalják össze az angolul írt ismertetők a rum megjelenését, és annak a nemzetközi kereskedelemre gyakorolt első hatásait.

S ez az a nézet, amit mindig is kétségbe vont – s ma is kétségbe von a spanyolul beszélő (Hispanophone) világ.

A spanyol források szerint nem Barbados volt az első karibi rum / ron sziget: Kolumbusz Kristóf (1451 – 1506) apósa Bartolomeu Perestrelo nem csak Porto Santo-sziget (Madeirák) első kormányzója, hanem annak leggazdagabb cukornád ültetvényese is volt. A Madeira-szigetekről már az 1460-as években – tehát Santa Cruz de La Palma város alapítása előtt – átkerült a cukornád La Palma szigetére. Kolumbusz második útján (1493) már La Palmáról, vagy La Gomeráról (Kanári-szigetek) vitte azt a cukornádat, amit Hispaniolán ültettek el emberei, létrehozva ezzel az Antillák első cukornádültetvényét. Figyelembe véve, hogy a spanyolok az emberi emlékezet kezdetei óta a legjobb borászok és italkészítők… ki állítaná azt, hogy épp a cukornádpárlat készítéséhez nem értettek? (!)

A tény, hogy a legismertebb spanyol (latin) rum márkák XIX. századiak, nem azt jelenti, hogy előtte ne készítettek volna rumokat. Igaz, hogy Don Facundo Bacardí Massó (a világhírű Bacardí Limited cégcsoport alapítója) 1830-ban költözött ki Barcelonából – Kubába, igaz, hogy „csak” 1862-ben védette le világhírű fehér rum receptjét – de ez nem azt jelenti, hogy a Bacardí előtt ne lett volna rumgyártás a spanyol korona legnagyobb karibi szigetén. (Kultúrtörténeti érdekesség, hogy Fidel és „Che” Guevara 1960. október 15-én döntött úgy, hogy ingyen megszerzik a Bacardí család teljes vagyonát, beleértve bakszámláikat és magáncélú ingatlanjaikat is – ekkor kezdődött a Bacardí menekülése, majd „szétrajzása”, Puerto Rico-tól – Spanyolországig.)

A Kanári-szigetek rumgyártó óriását a Destilerías Arehucas-t is „csak” 1884-ben alapították. Nagyszerű rumjai a „latin (vagyis kubai és puerto ricoi) – jamaicai és martiniquei” íz-harmóniákat követik. Hasonló a helyzet a La Isla Bonita legrégebbi rumgyártójával, a Ron Aldeával is. Márkaneve fiatal (1936. óta védett), alapítója, Don Manuel Quevedo Aleman a tipikus „la palmai indiano” életutat járta: Fiatalon Kubában, majd Santo Domingón (Dominika) dolgozott, míg tőkét szerezve visszatért La Palmára. Üzemében kizárólag helyben termelt cukornádat dolgoztak- és dolgoznak fel, termékköre a fehér rumtól – az évtizedes, prémium hordókban érlelt arany- és mahagóni rumokig terjed. Single Cane – Blanco Aldea – Maestro Aldea – Familia Aldea, hogy csak néhány terméket említsünk.

Rövid írásunk elején feltettük a kérdést – Talán mondható az, hogy mégis maradt (Spanyolországnak) egyetlen karibi szigete? A cikk korlátozott terjedelme és személyes tapasztalataink szerény mértékéből adódóan, nem vállalkozhattunk néprajzi, nyelvészeti, zenei, irodalmi, építészeti, gasztronómiai – vagy bármiféle más kulturális összehasonlításra. Csak a leginkább „szem előtt lévő”, minden látogató számára nyilvánvaló három ültetvényes mezőgazdasági művelésről – azok karibi termékeiről és szokásairól született ez a néhány gondolat és összerendezett kép.

A La Palmán / La Isla Bonitán tett utazásaink során nagyon sok helyről „szűrődött be” a latin zene. Helyi – kubai – puerto ricoi – venezuelai. Nem egyszerű a megkülönböztetésük. A kubai Palo! együttes dalait utazás közben hallottuk először – s szerettük meg, a Kanári-szigetek legtávolabbi, legzöldebb és legszebb tagján. Így került cikkünkbe „Al Monte” c. daluk, amit honlapunkra kattintva élvezhetnek.

La Palma – a La Isla Bonita latin sziget? Te mit gondolsz tisztelt olvasó?

Szöveg: Gőgös Norbert

Forrás:

1./ Lonely Planet: Canary Islands, SNP Sprint, Malaysia , 2004.

2./ Eileen Lamprecht: Regional Studies, The Canaries and Latin-America, 2013/14.

3./ Internet források és 3 utazás során látott, hallott élmények, beszélgetések és benyomások…